Képaláírás: Szent-István-napi körmenet 1880-ban
Ismertető szöveg: Az 1860. évi Szent Istvánnapi körmenet az ország főurainak, az egykori főrendi és követi táblák s megyei gyűlések nagy nevű férfiainak, a Szent István-társulat és egyéb egyesületek tagjainak, minden rendű és rangú buzgó híveknek és a nemzeti ünnepül tekintett körmeneten valláskülönbség nélkül megjelent hazafiaknak óriási részvéte mellett tartatott meg. Az "Oh dicsőséges Szent Jobb kéz" egyházi himnusz mellett ekkor először hangzott fel a várpalota falai között a "Hazádnak rendületlen". Így indult a tömeg a várpalota Zsigmond-kápolnájából a Mátyás templomba és az ünnepi szónoklat után vissza a várpalotába. Leírhatatlan volt a lelkesedés. Benedek táborszernagy, a helytartó, a két város községi képviselőire bizta a rend fenntartását, és mint lapunk akkori tudósítója irja, ők "a nagy közönség rendszeretetére hivatkozva, gát nélkül hagyták a megáradt folyót, melynek hullámai színig tölték ugyan a medret, de a habok a partokon túl nem csapkodának". (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. augusztus 22.)
|