Képaláírás: A Szent Jobb
Szentkirályi Antal fényképe után.
Ismertető szöveg: István Székes-Fehérvárott az általa emelt bazilikában fehér márványkoporsóban temettetett el. VII. Gergely pápa pedig 1083-ban a szentek sorába iktatta.
László király ez évben, az országnagyok jelenlétében felvétette nagy elődje testét. A test feloszlott ugyan, de jobb keze teljes épségben maradt, s pedig olyan állásban, - mint a XV. században élt temesvári Pelbárt mondja, - mintha alamizsnát adna. A Szent Jobb, melynek föltalálását a magyar katholikus egyház május 30-án üli meg, a Szent László által alapított szent-jobbi apátságban őriztetett, honnan azonban a tatárjáráskor IV. Béla a székesfehérvári bazilikába vitette. A XVI. században, a török idejében azonban a Szent Jobb Raguzában helyeztetett biztonságba, honnan a dominikánus szerzetesektől Mária Terézia 1771-ben szerezte vissza.
A Szent Jobb magyar nemzeti és katolikus ereklye, amely feltételezetten Szent István király természetes úton mumifikálódott jobb keze. Az ereklyét a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik. (Forrás: Wikipédia)
|