Normál kép: 1900bb_Page_162_a.jpg   Méret: 770x465 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Nagy kép: 1900bb_Page_162_a_nagykep.jpg   Méret: 1595x965 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Munkácsy Mihály temetése. - Koszorúvivő kocsik.
Klösz fényképe után.

Ismertető szöveg: A gyász megható pompájával, ezernyi ezrektől kísérve tért örök pihenőre, hazai hantok alá a nagy művész. A végtisztességet az ország rendezte, a koporsó körűl megjelentek az állami méltóságok, az országgyűlés, irodalmi és művészeti egyesületek, a társulatok, az iskolák, polgári és katonai hatóságok. A temetés napján a képviselőház nem tartott ülést, az iskolákban is szünetelt az előadás. ...
A nehéz ólomkoporsóba zárt holttest két napi út után május 6-án délután két óra előtt érkezett meg a keleti pályaudvarba. ...
Munkácsy ólomkoporsóban nyugszik, a mely kemény tölgyfakoporsóba van téve. A tölgyfa-koporsó egyszerű, köröskörül ezüsttel beszegve s oldalfalán kettős pálmaág szintén ezüstből. ...
A ravatal. Wlassics miniszter a hamvaknál látogatást tett, elvitte a kormány koszorúját. A közoktatási minisztérium is külön koszorúval járúlt a ravatalhoz. A Műcsarnok előtt ekkor emelték az ácsok a négyszögletű talapzatot, mely fölfelé keskenyedik; erre helyezték a katafalk bordázatát. Fadrusz és Stróbl szobrászok antik katafalkot választottak mintául. Hogy a márványhoz hasonló legyen, fehér vászonnal vonták be. A talapzatot betakarták fekete szövettel. Ennek a lábtúl eső részén aranyos babér koszorúba foglalták a művész féldomború mellképét. Az alsó széles talapzatán, melyen a koporsószerű etrusk stílű szárkofág nyugodott, még maradt annyi hely, hogy a négy sarkon ampollákat lehessen elhelyezni, s azokban lángoló naftát gyújtani. Ezek az ampollák a Nagy-Szent-Miklóson talált "Attila kincse" közt levő edények mintája után készültek. Mindegyik elejéből bikafő emelkedik ki, hátrafordulva a csészék felé, melyekből lobogó lángok csapnak ki. A Műcsarnok oszlopzatát is befedték fátyollal.
A Műcsarnokban fekete leplet aggattak föl, úgy, hogy a középső bejárótól kezdve egész a palota nagy köralakú fedett udvarához, a hol a koporsó állt, a termeken végig egyenes úton hosszú fekete folyosón lehetett eljutni. A Bonnból, Kölnből, Endenichből hozott és küldött koszorúkat a ravatal lépcsőzetén helyezték szerteszét. Az oszlopokat itt is feketével vonták be. A koporsót csak egy babér- és pálmakoszorú diszítette: az özvegyé.
Május 7-ikén még nem nyithatták meg a műcsarnokot a közönségnek, hanem csak 8-ikán. Az eső szakadt, de a közönség zarándoklása megindult. A koporsót körűl vevő gyertyák nem oszlathatták szét a komor sötétséget. Csak a ravatal mögött a fekete posztóra varrt nagy fehér kereszt bontakozott ki a homályból. A koszorúk nagy része is ezen a napon érkezett a testületektől, kormánytól, hatóságtól és a külföldről. A halál híre Párisban is nagy részvétet keltett. A lapok hosszú czikkekben emlékeztek meg a nagy mesterről, ki egyike volt azoknak a párisi művészeknek, kiknek szalonjaiba egész Páris eljárt. Fölelevenítik a visszaemlékezéseket, melyek a Parc monceau-i palotájához fűzik mindazokat, a kiknek neve ismert Párisban.
Május 9-ikén délelőtt a budapesti iskolák növendékeit tanáraik vezették hosszú sorban a ravatalhoz. Délután két órakor elzárták a Műcsarnokot, mert a temetés ideje elérkezett.
A temetés. Bár a temetés idejét ötödfél órára tűzték ki, már két órakor a városligetnek az Andrássy-útról nyiló torkolata megelevenedett, s aztán egyre jobban szaporodó sokaság igyekezett ott is helyhez jutni. A Műcsarnok előtt az Andrássy-úton, az Erzsébet-kőrúton, a Kerepesi-út külső részén, a hol a gyászmenet a temetőbe ment, megszámlálhatlan sokaság sorakozott. A Műcsarnok belseje szűk volt annak a tömérdek előkelőségnek befogadására, mely ott megjelent. A palota oszlopos lépcsőzetén is fényes egyenruhákat, közös hadseregbeli tábornokokat és a honvédtiszti aranyos atillákat lehetett látni. A ravatal mögött levő emelvényen gyűltek össze a kormány tagjai, a hadsereg képviselői s közéletünk kitűnőségei, a kik közül ott voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Fejérváry Géza báró, Wlassics Gyula, Lukács László, Hegedűs Sándor, Darányi Ignácz és Plósz Sándor miniszterek, Gromon Dezső, Tarkovich József és Vörösmarty Béla államtitkárok, Lobkovitz Rudolf herczeg hadtestparancsnok, Bohonczy György altábornagy, térparancsnok, a honvédség és hadsereg számos törzstisztje, főpapok országgyűlési képviselők s a társadalom és közélet kiváló tagjai. A koporsó mellett most is, mint mióta felállították, művészek 6-6 képviselője állt tiszteleti őrségül. A Műcsarnok előtt az egyesületek sorakoztak és csapatjaik messze kiértek az Andrássy-utra, a hol az iskolák növendékei álltak sorban. ... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. május 13.)



Munkácsy Mihály, 1868-ig Lieb, 1880-ig Munkácsi (Munkács, 1844. febr. 20. - Endenich, Németo., 1900. máj. 1.): festő. Apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől. Megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel, aki magához vette és rendszeresen kezdte rajzra, festésre tanítani, s módot talált hiányos műveltsége pótlására is. Később elválva Szamossytól, Gerendásra költözött nagybátyjához. Itt készítette 1863-ban első festményét, a Levélolvasást (ismeretlen helyen). Ez év őszén Pestre jött, ekkor vette fel a Munkácsy művésznevet; Pesten festőbarátai tanácsaikkal támogatták, második művét, a Regélő honvédet (ismeretlen helyen) Than Mór át is festette. Egyik barátja, Ligeti Antal éveken át támogatta festői pályája elindulásában, közbenjárására a Képzőművészeti Társ. havi díjat folyósított nak. Pártfogói 1865 elején Bécsbe küldték Rahl mesterhez, akinek közbenjárására felvették a Képzőművészeti Ak. előkészítő osztályára. Bécsben festett Húsvéti locsolás (lengyel magántulajdon) c. képe Rubens-hatásokat tükröz. Rahl halála után visszatért Gerendásra nagybátyjához. Itt festett képei közül a Búsuló betyár (MNG) a hazai hagyományokhoz, Madarász Viktor modorához igazodása miatt jelentős. 1866-ban Ligeti biztatására Münchenbe utazott, felvették az Ak: ra. Mestere Wagner Sándor volt, de nagyobb hatást tett reá Kaulbach művészete. Több, itt festett képe közül az Árvízzel (MNG) Kaulbach, a Lotz-modorhoz kapcsolódó Vihar a pusztánnal a hazai körök elismerését vívta ki. 1867-ben állami ösztöndíjjal Párizsba utazott a világkiállításra, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett. Visszatérve Münchenbe, kilépett az Ak.-ról s az Adam fivérek magánisk.-jába iratkozott. 1868 őszén Knaushoz ment Düsseldorfba, a német életképfestés tanulmányozására. Önmagára tulajdonképpen Leibl képeinek hatására talált. Megfestette az önállósulás első fontos emlékét, az Ásító inast (amerikai magántulajdon). E kép gazdag lélekrajzával, világítási kontrasztjaival már jelezte fejlődése irányát. 1869-ben festette első világsikert hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyben a m. szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját (MNG tulajdona). A képet még félig kész állapotban eladta. (A Siralomház harmadik és legérettebb, ún. kétalakos változata is az MNG-ben van.) E korszak ismert kritikai realista szemléletű, népi tárgyú művei a Részeges férj hazatérése, a Tépéscsinálók (1871, MNG), majd végleg Párizsba költözése után: Éjjeli csavargók, Köpülő asszony (1873, MNG); Zálogházban (1874, New York, Metropolitan Museum), Műterem (1876, Baltimore, magántulajdon, Hors Concours kitüntetéssel). Párizsi tartózkodása és de Marches báró özvegyével kötött házassága tárgyválasztását más irányba terelte, elfordult a kritikai realizmustól. E korszak első nagyméretű műve a Milton (1878, New York, Lennox Library), amely elnyerte a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét, Európában és Amerikában világsikert hozott. Ezt követte a Krisztus Pilátus előtt (1881) s a Golgotha (1883, mindkettő New York). E hatalmas vásznak Sedelmeyer képkereskedő rendelésére készültek, aki 10 évre lekötötte műveit. A nagy kompozíciók mellett Sedelmeyer szorgalmazta a szalon-intérieurök ábrázolását. E műveinek is nagy festői értékei vannak a kényszerű téma ellenére. Ez idő tájt festette remek virágcsendéleteit és tájképeit. Élete vége felé festőisége elerőtlenedett, emellett a halálos kór is nyomot hagyott egyes művein. A millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója (1893, a bp.-i Országház elnöki fogadótermében) már akadémikus vonásokat mutat. Csak a Sztrájkban (1895, MNG) talált újra vissza plebejus korszakának realizmusához, jóllehet festőileg már nem tudott megbirkózni a feladattal. Művészete főként az ún. alföldi festők munkásságára hatott, de hatása kimutatható számos külföldi mesternél is. Vannak rokonvonásai az orosz kritikai realistákkal, elsősorban Repinnel. - Egyéb művei: Rőzsehordó nő (1873); Poros út, Kukoricás (1874, MNG); Colpachi park (1878); Tájkép folyóval (1886, MNG). Munkácsy a 19. sz. egyik legnagyobb arcképfestője volti Muffos arckép, 1874; Liszt, 1886; Haynald, 1887; mind az MNG-ben). Utolsó nagy művei a bécsi művészettörténeti múzeum mennyezetképe (1890), Ecce Homo (1896, Déri Múz. Debrecen). - Levelezését és emlékezéseit Emlékeim (Bp., 1921 és 1951) és Munkácsy Mihály válogatott levelei (szerk. Farkas Zoltán, Bp., 1952) címmel adták ki. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page