Képaláírás: Roth Ilyés, Brassó-vidéki szász követ.
Az Uniót kimondó 1848-iki erdélyi országgyűlésből. - Egykorú képek után.

Ismertető szöveg: A mohácsi vész szomorú következményei elszakították a magyar koronától s külön országgá tették az ország délkeleti részét, Erdélyt, mely hadászatilag is igen fontos rész, a honfoglalás óta mindig együvé tartozott az anyaországgal. Ez az elszakadás csak politikai természetű volt. Szívben, lélekben a külön állás hosszú idején is egy életet élt Erdély Magyarországgal, melyhez visszavágyni soha sem szűnt meg. ... Csak az idők viszontagságainak tulajdonítható, hogy az újra egyesülésnek 1848-ig kellett késnie. Ekkor végre leomolhattak az "egy nemzet két hazája" közti határfalak, habár a teljes egygyéolvadás a közbejött viharos események miatt csak két évtized múlva valósulhatott meg.
Az első magyar felelős minisztérium által V. Ferdinánd király beleegyezésével előkészített egyesülést az e végre összegyűlt utolsó erdélyi országgyűlés 1848 május 30 án mondotta ki, még pedig egyhangúlag, mindamellett, hogy megelőzőleg a szászok és oláhok sok akadályt gördítettek az unió elé. ... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. május 29.)

A május 30-ra összehívott erdélyi országgyűlés legelső tárgya a királyi leirat 3. pontja értelmében az unió ügye volt. Elsőnek báró Wesselényi szólalt fel, aki felhívta a rendeket: nyilatkozzanak, elfogadják-e a magyarországi VII. törvénycikk értelmében az uniót? A szászok részéről az unió mellett először Brassó követe, Roth Illés nyilatkozott. Majd az uniót ellenző szász képviselők részéről Szeben követe, Schmidt Konrád jelentette ki, hogy bár küldőinek voltak aggodalmai az unió ellen, de azt hiszi, hogy ezek az aggodalmak meg fognak szűnni, ha értesülni fognak, hogy a rendek mily nagy örömmel fogadták Brassó követének nyilatkozatát és az unió, amelyet elfogadtak, az egyesült két testvérország boldogságára fog szolgálni.
Schmidt e nyilatkozatának hallatára az egész gyűlés felállott és éljenzésben tört ki. Ezalatt az utcán álló tömeg is értesült e hazafias nyilatkozatról és nemcsak zajosan éljenezte Schmidtet, hanem azt is kívánta, hogy Leményi püspökkel együtt jöjjön le közéjük. Mihelyt meglátta a lelkesült nép a Redout-épületből kilépő Schmidt Konrádot, éljen kiáltással a vállaira emelte, aki pedig kijelentette, hogy nemcsak ő, de hite szerint a történtek után küldői is pártolni fogják az uniót. Laményi püspököt székre ültették és úgy emelték a magasba, hol megáldotta az uniót és mé1yen megindulva köszönte meg azt a megtiszteltetést, amely személyében a román nemzetet érte. (Forrás: Jancsó Benedek: Erdély története)