Képaláírás: Kunyhó a Grands Mulets magaslaton.
A Mont-Blanc-on. - Kisjeszeni J. L. amateur-fényképei.

Ismertető szöveg: A Mont-Blancon. (Úti jegyzetek.)
... Öt tagból álló kis csapatunk szept. 20-án reggel indult el. Utunk kissé meredek, fenyővel benőtt hegyoldalon vezetett fel. A mint a fenyvesből kiérve elhaladtunk a Pierre Pointue mellett, a tenyészet igen hirtelen eltűnt s csakhamar elértük az élet határát. Néhány rhododendron-bokor és a gentiana azonban felkisért bennünket majdnem a hóhatárig. A nap forrón tűzött le reánk s a hó vakító fénye ellen fekete szemüveghez kellett folyamodnunk. Bár éjjeli tanyánk, a hova aznap el kellett jutnunk, 3050 méter magasban volt, minthogy - néhány meredekebb lejtőt és szélesebb rianást leszámítva - nagyobb akadályt és nehézséget nem találtunk utunkban, nem igen voltunk elfáradva, mikor délután a Grands Mulets szikláihoz érkeztünk. A két, czukorsüveg-alakú szikla a Glacier des Bossons és a Glacier du Tacul egyesülése fölött magaslik ki a hógerinczből, s az alsónak az oldalához van építve a helyhez mért kényelemmel berendezett menedékház. ... Másnap hajnalban már fél kettőkor talpon voltunk, s egymástól 5-5 méternyire egy hosszú kötélhez kötve magunkat, holdvilág mellett folytattuk utunkat fölfelé. Egymás nyomába lépkedve szótlanul haladtunk a siri csöndben, melyet csak néha zavart meg a fagyban összehúzódó jég roppanása, vagy egy-egy leguruló hógörgeteg robaja. A kapaszkodók mind inkább-inkább meredekebbekké lettek; néha csupán csákányaink segítségével birtunk rajtuk fölmászni; gyakran kellett természetes hóhidakon és nagyobb rianásokon vigyázva átkelnünk.
Pitymallatkor értünk föl a Grand Plateaura, e nagy fensíkra. A hideg itt és ekkor volt a legnagyobb, s én folyvást hóban levő lábaimat dermedni éreztem. Két vezető lefektetett s öklével addig veregette a lábaimat, míg a vérkeringés ismét helyre nem állott bennök. Mihelyt 4000 méter magasságba feljutottunk, a hegymászás legkellemetlenebb baja, a ritkább levegő okozta havasi láz (mal des montagnes) első jelei kezdtek rajtunk mutatkozni. Ez nyilvánulásaiban majdnem egészen azonos a tengeri betegséggel; fejfájás, bágyadtság, hányási ingerrel sulyosbított általános roszúllét vesz az emberen erőt. ... A "vezetők menházában" (cabane des guides), mely sokkal kisebb a grands mulets-inél, pihenőt tartván, neki indultunk egy felette meredek és éles hegygerincznek, mely egyenesen a Mont-Blanc csúcsára vezet. ... A lemenetel sokkal simábban és gyorsabban történt, mint a fölmászás. Egyrészt folyton sűrűbb levegőrétegbe szállván alább, az általános rosszullét és bágyadtság érzése is fokonként szűnni kezdett; másrészt pedig elmaradt a fárasztó kapaszkodás, melyre annyi meredek lejtőn volt szükségünk. Sok helyütt, hol előbb csupán nagy bajjal, csákányainkkal a kemény hóba lépcsőt vágva, tudtunk följutni, ott most leguggolva és csákányunk nyelére támaszkodva néhány percz alatt leszánkáztunk. Ily módon este hat órakor már lent voltunk a Grands Mulets menháznál, honnan másnap - vezetőink előérzete nem csalt - erős havazásban indultunk és érkeztünk le Chamonixba. (Kisjeszeni J. L.) (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 8.)