Képaláírás: Lukács Pál (Budapest, 1919. április 27. - Budapest, 1981. május 22.): Kossuth-díjas brácsaművész, hegedű- és énektanár emléktáblája egykori lakhelyének homlokzatán.
Budapest, VI. ker. Jókai utca 1.

Ismertető szöveg: Brácsaművészként 1936-tól az Operaház zenekarának tagja lett, 1947-től 1976-ig pedig az együttes szólóbrácsása volt. 1948-ban díjat nyert a genfi Nemzetközi Zenei Versenyen. Szólóban és kamarazenekarban is sokat koncertezett Magyarországon és külföldön is. Fellépett például a Bécsi Zenei Hetek, a Prágai Tavasz és a Velencei Biennále előadásain, Bulgáriában, Jugoszláviában, Olaszországban és Svájcban stb. Később számos nemzetközi zenei verseny zsűrijébe is meghívták. Magyar és külföldi zeneszerzők írtak számára darabokat. "Bartók, Walton, Dávid Gyula, Kadosa Pál, Stamitz, Christian Bach brácsaversenyeinek nagyszerű előadásaira emlékszem. Nem volt könnyű őt kísérni. Romantikus alkatú művész volt, a romantika túlzásaitól nem volt mentes a játéka, de a természeti jelenségekhez hasonlóan, ezek a túlzások is szervesen az egyéniségéből fakadtak" - mondta róla szintén Erdélyi Miklós.
Művészetét rádió- és hanglemezfelvételek sora őrizte meg (saját lemezeinek száma hat). "Már-már boszorkányos az, amit ő alig egy arasznyi vonóhosszúságon véghez tud vinni: olyan bonyolult figurációkat, amelyekről azt hinné az ember, hogy nagy erőfeszítés nélkül nem végbevihető. S íme, leheletszerűen suhannak bele ezek is a levegőbe. Úgy hegedül, mint amikor a gyermek karikázik, azzal a kedvvel, könnyűséggel és mulatsággal. A német ezt úgy nevezi: Spielfreudigkeit" - írta egy hangversenye kapcsán Füst Milán.
Brácsára írt műveket adott közre, zenei cikkeket írt, zenepedagógiai előadásokat tartott, fontos munkája az 1960-ban megjelent Fekvésváltó gyakorlatok mélyhegedűre, felső fokon. (Forrás: Wikipédia)