Normál kép: 1284489771.jpg   Méret: 770x577 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: 1284489771_nagykep.jpg   Méret: 1600x1200 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Az őszi kikerics (Colchicum autumnale) a liliomfélék családjába tartozó, nyirkosabb réteken és legelőkön sokszor nagy tömegben termő, augusztus-szeptemberben virító évelő növény. Erősen mérgező! Gumója diónyi, sötétbarna hártyás burokba zárt, tömör állományú, fehéres színű. Levelei áprilisban kezdenek fejlődni, kifejlődve 20-30 cm hosszúak, széles lándzsa alakúak, húsosak, fényes-zöldek. A virág leple alul 15-20 cm hosszú, teljesen beszűkülő, kocsányszerű, fent pedig szétterülten 5-8 cm átmérőjű, 6 cimpájú, világoslila színű. Toktermései 1-3-asával a levelek között jelennek meg, 4-6 cm hosszúak, elliptikusak, eleinte zöldek, majd csontszínűek, éretten (július-augusztusban) barnák, hártyás falúak, 3 kopáccsal nyílók, sokmagvúak. A magok 1,4-2 mm átmérőjűek, gömbölyűek, éretten sötétbarnák, rendkívül kemények. A növény egyedfejlődése figyelmet érdemel: zöld levelei és köztük megbúvó toktermései a nyár második felében elszáradnak. A levelek által termelt, a hagymában raktározott tartalék tápanyag felhasználásával kora ősszel jelennek meg virágai. A felületes szemlélő nem látja a kapcsolatot a zöld leveles, terméses hajtás és az ősszel megjelenő virág között. A növény virága ritkán tavasszal is megjelenik (forma vernum). A növény érett magja kolhicin nevű alkaloidot (colchici semen) és sok zsírosolajat tartalmaz. Veszélyessége miatt (sejtosztódást gátló erős méreg) mára gyógyászati jelentősége csökkent, de heveny köszvényes rohamban ma is alkalmazzák. A kivonatból előállított kolhicint növénytermesztésben (sejtméret-növelő hatása miatt) tömegnövelőként ill. nemesítéshez (mutagén hatása miatt) fajtaváltozatok előállítására használják. Újabban kísérletek folynak a kolhicinnel, mint a rosszindulatú daganatok növekedését késleltető ill. teljesen meg is szüntető szerrel, ám hatásos adagjai általában a normál sejtszaporodást is megállítják, más komoly mellékhatások mellett. (Forrás: Wikipédia)



A zengőlégyfélék vagy zengőlegyek (Syrphidae) a légyalkatúak alrendjének (Brachycera) Muscomorpha alrendágában a zengőlegyek öregcsaládjának (Syrphoidea) egyik családja. A család mintegy 4500 faja az egész Földet benépesíti. Közép-Európában - így hazánkban is - elég gyakoriak. Kora tavasztól késő őszig találkozhatunk velük. A méhekhez hasonlóan virágról virágra járnak, és nyaló-szívó szájszervükkel virágport és nektárt vesznek magukhoz. Éppen ezért igen nagy a szerepük a virágok beporzásában. A zengőlegyek, amiket a méhek után a legfontosabb beporzó rovarcsoportnak tekinthetünk, főleg az árnyékos és nedves helyeken növő virágokat, a mocsári és vízi növényeket, valamint a kora tavaszi virágokat porozzák be. A legtökéletesebb repülő rovarok közé tartoznak. Percekig lebeghetnek egy helyben a levegőben, miközben rendkívül gyorsan rezgetik szárnyaikat. Testük ilyenkor vízszintesen áll, fejük mindig a szél irányával szembe fordul - ez az ösztönös magatartás az anemotropizmus. A zengőlegyek színezete igen sajátos: potrohukat általában a darazsakéhoz hasonló sárga-fekete csíkok tarkítják, de vannak fémesen csillogó fajok is, vagyis ők a hazai légyfauna legdíszesebb fajai. A sajátos sárga-fekete színezet szerepe máig vitatott - a legelterjedtebb nézet szerint a ragadozók megtévesztését célzó mimikri. Nemcsak színezetük szép és változatos, de nemegyszer fejük, csápjuk, lábuk és potrohuk is különleges. A csápok alapvetően három ízből állnak; a csápsörte a harmadik ízen ül. A két tőíz rendszerint rövid, a harmadik viszont ovális, háromszögű, fejsze alakú vagy gömbölyded. A lábak egyes ízei is feltűnően megduzzadhatnak, rajtuk fogacskák vagy serték ülhetnek. A zengőlegyek alakját alapvetően a potroh alakja szabja meg. Ez rendszerint hosszúkás, ovális vagy tojásdad, szélei legtöbbször párhuzamosan futnak. A fajok elkülönítésében a potroh alakján túl fontos lehet a szárny erezete is. Általánosan jellemző a családra, hogy a szárny közepén úgynevezett álér (vena spuria) fut. Ez tulajdonképpen csak egy barázda a szárny felületén; az érrendszer egyéb részeivel semmilyen kapcsolatban nem áll, a harmadik és negyedik hosszanti ér közé beékelődve az elülső haránteret keresztezi. A zengőlegyek lárváinak megjelenése és életmódja is különlegesen változatos. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page