Normál kép: farkasreti_ranody_l.jpg   Méret: 770x577 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_ranody_l_nagykep.jpg   Méret: 1600x1200 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 25/IX-1-18

Ismertető szöveg: Ranódy László magyar filmrendező, főiskolai tanár, forgatókönyvíró, díszlettervező. Iskoláit Budapesten végezte. 1938-ban lett a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója. Már ekkor a Független Színpadon segédrendező és gyakornok. Tanulmányait 1942-ben fejezte be, s 1943-ban a Hunnia Filmgyárhoz került rendezőként. 1948-ban a Nemzeti Filmgyártó Vállalat osztályvezetője lett, később a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt 1948 és 1954 között. 1963-tól 1980-ig volt a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Több filmnek volt rendező asszisztense az 1940-es években. Első játékfilmje az 1949-ben készült - Nádasdy Kálmánnal közösen rendezett - Ludas Matyi volt. A Pacsirta című filmje 1963-ban nyert díjat Cannes-ban, az Árvácska című filmje pedig Karlovy Vary-ban nyert díjat. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page