Normál kép: 017.jpg   Méret: 770x552 Színmélység: 24bit Felbontás: 600dpi
Nagy kép: 017_nagykep.jpg   Méret: 886x635 Színmélység: 24bit Felbontás: 600dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: 1948. KÖLTŐK- ÍRÓK-L
A Lánchíd újjáépítési alap javára.
Mélyny. XI-Vj. 12 : 12 1/2 F. fog.
T.: Légrády Sándor
Névérték: 4 f
Á 1948. okt. 16.-1949. okt. 31.
P 235 200 fog.
1073 1025 4 f J. W. Goethe (1749-1832) 30,- 30,-
(Forrás: Magyar Posta- és Illetékbélyeg Katalógus)



Johann Wolfgang Goethe német költő, dráma- és regényíró, politikus és tudós. Apja császári tanácsos, anyja a frankfurti polgármester leánya volt. Öt fiatalabb testvére közül csak Cornelia húga érte meg a felnőttkort. Gyermek- és kamaszkorában tanult latinul, görögül, franciául, angolul, olaszul és héberül. Rajzolt, zenélt, táncolt, verseket írt. Fiatalságát szülővárosában Frankfurt am Mainban, majd Lipcsében töltötte, itt végezte jogi tanulmányait is. Lipcsei iskolaévei 1768-ban igen súlyos testi-lelki összeomlással zárultak le. Másfél év alatt épült fel annyira, hogy tanulmányait befejezhette Strassburg-ban. A lábadozás ideje alatt a jogi előadásokon kívül kémiát, anatómiát és szülészetet hallgatott. Friderike Brionhoz fűződő szerelem és a Johann Gottfried Herderrel kötött ismeretség hatására, ekkortól bontakozik ki a "zseni-korszaka". Frideriké-hez írt dalaiban - Viszontlátás és búcsú, Májusi dal - rátalált az érzések közvetlen kifejezésének a német költészetben eddig ismeretlen hangjára. 1771-75 között Frankfurt am Mainban ügyvédeskedett, de inkább írt. 1772-tőf bírósági gyakornok volt, és ekkor szeretett bele barátja menyasszonyába Charlotte Buff-ba. A frankfurti korszakából maradt fenn a Shakespeare emléknapjára, valamint A német építőművészetről című tanulmánya. A Götz von Berlichingen című dráma, de mindenekelőtt Werther szerelme és halála (1774) a strassburg-i fordulat óta beérett termést képviselik. 1775-ben elfogadta Karl August weimari nagyherceg által felajánlott magas tanácsosi állást, és politikával, gazdaságtannal, s közben természettudományos kutatásokkal is foglalkoznia kellett. A weimari államügyek, az udvari társaság szűkössége elől szinte menekülésszerűen indult 1786-ban Itáliába. Kétéves itáliai tartózkodása alatt a táj, a déli népek szokásai, a növényzet, de legfőképpen a művészet hagyományai tettek rá mély benyomást. Weimarba visszatérte után utazási élményei a Római elégiák és a Velencei epigrammák című versciklusában öltöttek formát. Károly Ágost nagyherceg kíséretében részt vett a nagy francia forradalom elleni harcokban, nevezetesen a valmy-i csatában, amelyről Franciaországi hadjárat című 1817-ben készült művében számolt be. Ifjúságának démoni filozófiája helyett fokozatosan a klasszikus rend és megértés hatotta át műveit. Miután lemondott minden hivatali állásáról, - a weimari színház igazgatását kivéve - az írásnak szentelte idejét. Továbbra is érdekelte a geológia, a biológia és a botanika. Tudományos tevékenysége a newtoni analitikus módszer és a matematika szerepének bírálatán alapult, s ezekkel állította szembe a természet és a szerves formák közvetlen vizsgálatát. Friedrich Schillerrel való együttműködésük kezdetét jelentette az 1794-ben lefolyt emlékezetes beszélgetésük a természetről. Schiller hatására fordult újra a költészet felé és egymást serkentve fogalmazták meg polemikus disztichonjaikat, amelyek Xéniák címmel 1797-ben, valamint balladáikat, amelyek 1798-ban jelentek meg a Musenalmanach-ban. Schiller sürgetésének köszönhető a Wilhelm Meister befejezése és a Faust folytatása. Schiller halála után súlyosan megbetegedett és fokozatosan magányba vonult. Megjelentette a Faust első részét, s ekkor találkozott 1808-ban Erfurt-ban Bonaparte Napoleon-nal. A német nacionalizmus eszméjétől elfordulva a szellem világa, az egzotikus felé fordult. Megírta saját élettörténetét Életemből és Költészet és valóság címmel. Számvetést készített saját pályájáról és kora vívmányairól, ábrándjairól. Művei egyre inkább enciklopédikus és szimbolikus jelleget öltöttek. Ekkor készült el a Faust I. részének elkészülte után annak a II. része, amely a német irodalom eddig túl nem szárnyalt - csaknem 60 évig formált - legremekebb alkotása. Goethe köztiszteletben álló alkotó, a legnépszerűbb s egyben a legtudósabb német nyelvű író volt. (Larousse 1991.1k.1002 o., MNL.8k.675 o.) (Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (Március) https://mek.oszk.hu/10200/10292/)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page