Normál kép: kolozsvari_kalauz_02.jpg   Méret: 687x955 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Nemzeti színház.

Ismertető szöveg: Kolozsvár város Romániában. Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye. (Forrás: Wikipédia)



A Farkas utca Kolozsvár belvárosának (az egykor várfalakkal körülvett résznek) legdélibb utcája. A mai épületek jórészt az 1798-as tűzvész után keletkeztek. Az utca nyugati végébe Báthory István fejedelem telepítette Kolozsmonostorról a jezsuiták kollégiumát, amelyet 1581-ben egyetemi rangra emelt. Az utca keleti végében Bethlen Gábor uralkodásától kezdve a reformátusok telepedtek meg. A két pólus közé ékelődött be néhány főúri palota, a vármegyeháza és a színház. Napjainkban az utca hangulatát az itt székelő oktatási intézmények adják, amelyek révén a város oktatási és kulturális központjának számít. (Forrás: Wikipédia)



A kolozsvári Állami Magyar Színház és Állami Magyar Opera közös épületben tevékenykedik. A ház a Kis-Szamos partján, a Sétatér mellett, az Emil Isac utca 26-28. szám alatt található. Az első épület ezen a helyen 1874-ben Zimmermann Henrik tervei alapján épült, Korbuly Bogdán bankigazgató kezdeményezésére és zömében saját költségén. Az első előadást 1874. június 13-án tartották benne. Eredetileg nyári színkör-ként volt ismert, mivel a színház csak a meleg hónapokra költözött ide. (Év közben az előadások 1906-ig a ma már nem létező Farkas utcai kőszínházban, 1919-ig a jelenlegi Román Nemzeti Színház épületében folytak.) A nyári színkör favázas épületét 1909-1910-ben az akkori színigazgató, dr. Janovics Jenő betonvázasra cseréltette, úgy, hogy alkalmas legyen hangversenyek tartására és mozgókép előadásra is. Az új, szecessziós stílusú épület tervezői Márkus Géza és Spiegel Frigyes voltak. Az építkezésre a város kölcsönt vett fel, a törlesztést dr. Janovics Jenő közjegyzői okiratban magára vállalta. Az új épület megnyitó előadását 1910. július 18-án tartották, majd ugyanebben az évben augusztus 18-án egy megnyitó díszelőadás is volt, Ferenc József 80. születésnapjának tiszteletére. 1960-ban az épület homlokzatát átalakították, megnagyobbítva az előcsarnokot. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page