Normál kép: BALPART_0097_cr.jpg   Méret: 736x855 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Ismertető szöveg: Günther Antal ügyvéd, politikus. Az iglói kerületet képviselte, régi és kiváló harcosa volt a magyar ellenzéknek, akinek publicisztikai munkái mély nyomot hagytak a magyar közélet talajában, és sok alkalommal irányító hatást gyakoroltak a törvényhozás működésében. Székesfehérváron elvégezvén főgimnáziumi tanulmányait, a kegyes tanítórendbe lépett. A rendből, már mint a nagykanizsai piarista főgimnázium tanára kilépett, s a jogtudomány tanulmányozására adta magát, mely tanulmányai végeztével 1875-ben ügyvédi oklevelet nyert. Időközben belépett a "Pesti Napló" szerkesztőségébe s e lap hasábjain megkezdte publicisztikai tevékenységét. Különös feltűnést keltett az 1878-ik évben tartott jogászgyűlésen a bírói kar kinevezése és előléptetése kérdésében adott szakvéleménye. Ezt a véleményt Csemegi Károly ellenvéleményével szemben a jogászgyűlés nagy többséggel és tüntetőleg magáévá is tette. A "Pesti Napló"-tól 1893-ban, tehát több mint két évtizedes működés után vált meg, a mikor a lap kiadása a Haas és Deutsch cég tulajdonába menvén át, a "P. N." kormánypártivá vedlett. Günther ekkor, mint főszerkesztő, átvette a nemzeti-párt akkori hivatalos lapjának, a "Nemzeti Ujság"-nak redigálását. Ebbe a lapba írt vezércikkei valóságos alkotmányjogi tanulmányok, a melyek jelentős érveket szolgáltattak az ellenzék parlamenti küzdelmeihez. Mint kiváló közjogászt, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter meg is hívta a kodifikációs bizottságba. Ügyvédi tevékenysége közben ő védte 1896-ban Apponyi megtámadott jászberényi mandátumát. A képviselőházban először 1901-ben, mint a magyaróvári kerület követe foglalt helyet s mint az igazságügyi bizottság tagja, előadója volt a polgári perrendtartásról szóló nagy fontosságú törvényjavaslatnak. A Tisza-kormány megalakulása után rövid idővel vezérével, Apponyi Albert gróffal kilépett a szabadelvű pártból, s ezután kiváló szerepet vitt az újonnan megalakult nemzeti-párt tagjai sorában, beszédeivel és indítványaival. A házszabály revízióra kiküldeni szándékolt bizottság ellen Günther Antal okolta meg a nemzeti-párt álláspontját és nyújtott be ellenindítványt. Apponyit követte a függetlenségi és 48-as pártba is, s Iglón a szabadelvű párti Münnich Auréllal szemben nagy szótöbbséggel győzedelmeskedett.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page