Normál kép: farkasreti_maklary_j.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_maklary_j_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 25/I-1-48

Ismertető szöveg: Makláry János színész, epizódszínész. Makláry Zoltán öccse. 1925-ben felvételt nyer a Színiakadémiára, ahová bátyja biztatására jelentkezik, civil foglalkozását felhagyva. Tehetségtelennek tartják és eltanácsolják az akadémiáról, így a második esztendőben abbahagyja tanulmányait. Fellép elsőként a Vígszínház színpadán epizódszerepben, 1927-ben, majd kilenc esztendeig vidéket járva gyakorolja a szakmát. 1936-ban Bárdos Artúr szerződteti a Belvárosi Színházhoz. Élete harmadik színpadi szerepe hozza meg a szakmai elismerést első ízben, a fővárosban, "Az ördög cimborája" című darabban Törzs Jenő és Csortos Gyula partnereként, Kristóf szerepét a korabeli kritika is kiemeli. Számtalan jelenetben, kisebb-nagyobb epizódszerepeben tűnik fel eleinte a Belvárosi Színházban, később a Művész, a Magyar, majd az Andrássy úti Színház tagjaként. A Magyar Színházban Moliére: "Kényeskedője" című vígjátékában játszik. 1945-től nyugdíjazásáig a Nemzeti Színházban játszik drámai karakterszerepeket, népi epizódfigurákat. Első nemzetis szerepei közül való az öreg paraszt szerepe, ahol Bajor Gizi partnereként játszik. Makláry Zoltánnal, bátyjával, többször is játszanak egy színpadon. Mende-monda kering arról, hogy édesanyjuk nem szereti őket együtt látni a színpadon, mert mindig olyan "szolga-szerepben" találkozik velük, soha sem urat játszva, amire talán büszkébb lehetne anyai szíve. Az ötvenes évek elején Kornejcsuk: "Az Ukrajna mezőin"-ben lépnek ismét közösen színre. Mindketten kolhozbéli-halászt alakítanak, és aztán kitalálnak maguknak egy sokszor felhasználható, afféle adu-ászként szolgáló "ohohohó" hangot, aminek eltérő hangsúlyozásával sok mindent ki tudnak fejezni a darab során, pár szavas kis szerepük ellensúlyozására. Sokszor és sok helyen felhangzik ez a hang tőlük, annak ellenére, hogy nincs a szövegkönyvben annyiszor. Gyakran a büfében, maguk között és baráti társaságukban is használtatik bármire, olyannyira, hogy a későbbiek során már-már feledésbe merül az eredete. Zoltán és János évtizedeken keresztül egy színház - a Nemzeti - közel azonos szerepkörében, szinte egymás "árnyékában" lépnek fel. Alkati azonosságukon túl művészetük számtalan közös vonása - árnyalt jellemábrázolás, mértéktartó egyszerűség, szinte eszköztelen jellemformálás, fanyar filozofikus humor, kiváló stílusérzék - kapcsolja őket össze. Elsősorban a kisemberek világának avatott megjelenítői, de számtalan szerepben bizonyították művészi sokoldalúságukat. Rákospalotán házat épít az 1950-es évek végén, és ott lakik élete végéig. 53 évesen már beteg, de minden este, amikor játszik, egy pillanat alatt elrepül minden emberi nyűg és nyavalya körülötte, csak a szerep van. Hamlet sírásóját alakítja megrázóan, a Revizor szolgája, az "Ördög cimborájá"-ban Kristófot játssza, az "Antonius és Cleopatra" paraszt alakításával írja be magát a "kis-nagy" szerepek sorába. A hatvanas évek végén, 1968-ban, a Katona József Színházban, Sánta Ferenc Éjszaka című drámájának parasztjaként arat nagy sikert. 1938-ban, két esztendővel a pályára lépését követően kezd filmezni. Először "A leányvári boszorkány" című filmben áll felvevőgép elé, mint lámpagyújtogató. Élete során többnyire epizódszerepekben látni a filmvásznon, vagy tévéjátékokban. Élete során több mint száz film és tévéjáték-szerepet (102) alakít, néha címszerepben, leggyakrabban epizodistaként. Többnyire kisember alakítója: cipész, kocsis, inas, titkár, hivatalszolga, számos filmben alakít parasztot, idős földműves embert, többször szerepel, mint katona, vagy őrmester, máskor, mint bohóc látjuk a filmvásznon, néha negatív szerepkörben, mint például a "Két félidő a pokolban" filmbeli szadista őrmester szerepében. Aztán a Rákosi korszakban ő alakítja a "reakciós mozdonyvezető"-t a "Teljes gőzzel"-ben. Általában kimondható róla, hogy az egyik legmarkánsabb filmepizodista, remekbe formált paraszthőseivel, egyszerű emberek megformálásával írja be magát a magyar film történetébe. Film alakításai között kiemelkedik a Sánta Ferenc regényének megfilmesítéséből készült "Húsz óra" című filmje. 1971-ben nyugdíjba vonul színházától a Nemzeti Színháztól, és ettől fogva visszavonultan él házában, a bátyjához hasonlóan a színpadtól, filmtől távol, bár korántsem olyan erőteljes az elvonulása, mint testvérének a szakmai visszahúzódása. Utoljára nem sokkal a halála előtt áll a film rendelkezésére, ismét epizódistaként, 1980-ban. Dacára, hogy az ötvenes évektől fogva, majd harminc esztendőn át apróbb-nagyobb betegségekkel küzd, a soha sem beteg, nála 11 évvel idősebb testvérbátyja hal meg mégis előbb, ám ő csak két esztendővel éli túl testvérét. (Forrás: Színészkönyvtár)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page